Vadászles

Tárgy: Vadászles Szer. Május 12, 2010 11:50 am

First topic message reminder :

Az erdőben szintén található egy kis fából épített tornyocska,afféle vadászles,ahová kedvtelve járnak a diákok,ha nem is a különös lényeket,vagy állatokat nézegetni,de piknikezni egyet,vagy csak megpihenni a hosszú séta után.

Tárgy: Re: Vadászles Kedd Dec. 07, 2010 1:58 pm

*Emett egy pillanatra elgondolkodik a lány ajánlatán,de aztán egy belső hang azt súgja neki,hogy nem szabad.És valamiért úgy érzi,hogy ezt most őszintén el kell mondania a lánynak.*
-Őszinte leszek Beth.... nem lehet... nem szabad semennyire éreznem.... kárt teszek másokban.És prefektus is vagyok.Még jobban kell tartanom magam.... *lassan a lányra pillant sötét szemeivel.*
-Nem olyan vagy mint amilyennek gondoltalak.... kedves vagy és.... megértő.... nem szabad.... nem lehet.... *bátrabb lesz egy picit,és tesz egy lépést a lány felé.*
-Elizabeth.... én egy fél démon vagyok.... az egyik legrosszabb fajtából... a saját anyámat is megöltem születésemkor.... a nevelőnőmet is.... az árvaházunk lelkészének a kutyája... a legjobb barátom.... és később azt a fiút aki miatt meghalt a legjobb barátom.... igen,megöltem.És azért mert akartam. *lesz a hangja jég hideg.Annyira mint a hegycsúcsok havas gleccserei.*
-Túl erős bennem a démon,még nem.... nem tudom kontrollálni.És most is amit érzek.... az nem jó.... ne haragudj,de nem lehet.... nem maradhatok.... túl sok érzelmet hozol ki belőlem.... én.... *elcsuklik a hangja.*
-Az előadáson úgyis látjuk egymást,és.... ne haragudj mennem kell.... *mondja végül,majd sarkon fordul,és amilyen gyorsan tud,olyan gyorsan siet el a vadászlestől,míg végül elnyeli a fehér pusztaság mögötti fenyves erdő.*

Vendég

*Haloványan elmosolyodik. Egyszerre érzi úgy, hogy gyomorszájba rúgták, és hogy a mennyekbe emelték. Érez valamit. Ez... csodálatos dolog. És mégis mennyire tragikus. Mintha valami bizarr Alkonyatot élne át, csak ott Bella az állandóan tátott szájával, meg a bamba tekintetével elkápráztatja Edwardot, ő meg... nos, ő csak szeretett volna Emett barátja lenni. De hogy ennyire komolyra forduljon a dolog? Azt ő sem gondolta volna. Halkan felkuncog, ahogy Bella méla arckifejezése az eszébe jut, de beléfagy, ahogy a srác hideg hangja végigvág rajta. Kicsit mintha össze is rezzent volna. Egyszerűen képtelen bármit is kipréselni magából. A finn kiskirálynő ajkai elfagynak, bekékülnek, bár ezt ő nem látja. Nyelni próbál, de torkában hatalmas gombóc van. A halál, mint egy nagy fátyol telepszik kettejükre, s most először, amióta meglátta őt, gondolt bele, hogy komolyan megölné, még ha nem is saját akaratából.*
~Hát ér nekem ennyit az egész? Eldobni az életem, egy ostoba érzés miatt?~
*Nem is kell válaszolnia, érzi belül, hogy igen. Ér.*
-Majd ott... *Motyogja, s hátat fordít neki.*
*Elkezd magában számolni, mondván 300 másodperc csak elég neki, hogy annyi előnyt szerezzen, amennyit csak akar. Gondolatait teljesen visszaszorítja ezzel, s annyira belemerül a próbálkozásba, hogy csak a kezdődő hóesés zökkenti ki. 4852... Ez rémlik fel benne utoljára, mielőtt elindul. Majdnem másfél órát állt, mint egy szobor, a fagyban.*

Vendég

*Pár napja járt itt csupán, mégis teljesen másként tért vissza, mint amilyen volt. Mélyeket szippant a hűvös téli levegőből, szívét melengetően járja át a langyosnak ható fagy. Finnországra gondol. Az Ezer Tó Vidéke most messzebbnek hat, mint valaha. Egy másik világba csöppent, pedig varázslók nevelték, a varázsvilág törvényei szerint. A törvények szerint, melyeket Elizabeth mindig megmosolygott. "Minek a sok szabály? Minek az óvatoskodás? Hiszen miénk a világ minden hatalma!" Ezzel kérkedett régen.
Xenophillius óráján megértett valamit. Valamit, amit az agya azért rejtegetett előle, hogy ne omoljon darabokra a lány álomvilága. Féltette önmagát. Önzőn megtagadta magától az igazságot, hogy élete könnyebb, és mesésebb legyen. Már nincs szüksége rá.
Az éjjel nem aludt. Bár úgy tűnhetett, mélyen szendereg, valójában meditált. Hitt abban, hogy a professzor hisz benne, és hitt önmagában. Ez a hit adott neki elég erőt, hogy ledöntse a szörnyű emlékeket lezáró falat. Újra és újra végigpörgette fejében a látottak emlékét, újra és újra megküzdött a félelemmel, a kétségbeeséssel, a tehetetlenséggel, az őrülettel, a kínnal és a halállal. Elméjének minden csepp erejét felemésztette ez a harc, s csupán erős hite tartotta meg ép eszét. A reggeli napsugár már egy új Elizabeth arcát simította meg. Egy lányét, aki készen áll arra, hogy meghódítsa a világokat.
A nap első felét azzal töltötte, hogy rendbe szedte magát mind lélekben, mind fizikailag. Haja most könnyű loknikba csavarodva tekereg nyaka, válla és felsőteste körül, könnyed, sötétzöld, macskatappancs mintás top, fekete farmer és puha, sötétzöld topán van rajta. Zsebéében egy gyújtó és a tegnapi cigaretta bújik meg csöndesen.
Amae nem jött vele. A cicát komolyan megbántotta azzal, hogy magára hagyta, s hogy elhagyta közben önmagát is, s bár kibékültek a szobában, a kisállat mégis a melegben dőzsölést választotta imádott gazdája helyett.*
~A kandalló vidám lángjai majd megnyugtatják őt is.~
*Lágy léptekkel sétál ki a kastély kapuján, egyenest a hóba. Új ösvényt vágva kacskaringósan kering a birtokon, mindenféle előzetes cél, vagy útiterv nélkül, míg végül meglátja a Vadászlest, s tőle nem messze a gerendát, ahol Emettel beszélgetett. Kellemes mosoly tűnik fel az arcán. Lassú léptekkel sétál oda, s közben az estén töpreng. Teljesen kifordult önmagából, ezt valahogy jóvá kell tennie.*
~Majd meglepem valami széppel Kate-et. Festek neki valamit. Igen, ez jó lesz! Tina pedig... Nos, azt majd kitalálom. Megbeszélek vele mindent, aztán csinálunk valamit kettesben. Igen. Ezt fogom tenni. De nem ma...~
*Lesöpri a havat a gerendáról, lefekszik rá, s meggyújtja élete első cigarettáját. Az első két szívás maga a pokol. Köhög, fuldokol, de rezzenéstelen arccal tűri, s szervezete gyorsan alkalmazkodik hozzá. Merengve nézi a felhők felé elszálló füstpamacsokat, s közben azon töpreng, miért van minden felhőnek olyan különös, egyedi alakja...*

Tárgy: Re: Vadászles Csüt. Dec. 09, 2010 7:23 pm

https://www.youtube.com/watch?v=NAEyOSHmlzg&feature=related

*Egy lány fázósan húzza összébb magán a barna kabátot, miközben monoton léptekkel halad előre. Azt sem nézi, hogy merre tart, csak megy ahova a lába viszi. Smaragdzöld szemeit szorosan a fagyott földön tartva...
Szokásos esti sétáját végzi, azzal a különbséggel, hogy máskor nem jön el egész idáig, hanem általában leragad a tónál, vagy valahol annak közelében. Most is útjába esett a számára oly kellemes, és megnyugtató hely, ám tíz perc egyedüli álldogálás után, megunta és tovább állt. Ma már úgyse találkozik senki olyannal, akivel .... Mindenesetre Kate csak felpillant a sötétkék égre, melyen ma csak a Hold virít magányosan.*
- Egy táltos szív remeg a konyhakésben, talpam alatt sár és ingovány... *Kezd bele halkan egy számára oly gyönyörű dalba és észre sem veszi, hogy a vadászlesnél köt ki.* - Azóta szüntelen Őt látom mindenhol... meredten nézek a távolba, otthonom kőpokol... *Énekli, noha nem egy sztárhang, azért nem is annyira rossz. Végül elfordítja tekintetét az égről és maga elé néz. Csak ekkor veszi észre, a gerendán fekvő, cigiző lányt.*
- Elizbath. *Szólítja meg, miközben közelebb lép hozzá.* - Meg fogsz fázni. *Jelenti ki tárgyilagosan és csak nézi a lányt. Sötétvörös haját kegyetlenül tépdesi a hideg téli szél...*

Vendég

*A sétáló felhőket idő közben felváltotta a hold fénye. Sűrű pára csap fel Elizabeth utolsó slukkjai nyomán, majd ismerős hang üti meg a fülét. Elnyomja a cigarettát, de nem dobja el a csikket. Nem szokása semmit szétdobálni a természetben. Mosolyra görbül ajka, felül, s nyújtózik egyet. Elég régóta feküdt itt, kissé el is zsibbadt. A lány hangja jobb kedvre deríti. A kérdésen csak mosolyog.*
-Észak-Finnországban éltem eddig. Igazából melegem van. Mondjuk lehetséges, hogy a szerelem láza fűt ennyire. *Csevegő hangnemet vesz föl, szeretné érzékeltetni a lánnyal, hogy kifejezetten örül a társaságának.* -És te? Ilyen késő este nem ok nélkül sétál kint az ember. Min töprengsz? A kezed jobban van?
*Odébb húzódik, hogy a lány le tudjon ülni, lábát kényelmesen felteszi maga mellé a gerendára.*
-Gyere, ülj le! Mióta sétálsz így egyedül?

Tárgy: Re: Vadászles Csüt. Dec. 09, 2010 7:47 pm

*Elizabeth megjegyzésére szépen ível szemöldöke enyhén megemelkedik. Végül csak halványan elmosolyodik és így szól.*
- De jó neked. Valahogy engem nem fűt annyira. *Mondja száj húzva, és sötétzöld sálát megigazítja nyaka körül. Mi tagadás, számára rohadtul hideg van, és majd szét fagy.*
- Általában minden este sétálok egy kicsit. Régebben futottam, de mostanság nincs hozzá energiám. Így ez alól a mai nap sem kivétel. *Válaszol a lánynak, miközben leül a mellette lévő üresen maradt helyre. Rápillant még mindig befáslizott bal kezére, és meghúzza a vállát. Úgy tűnik, annyira nem foglalkozik vele. Meg hát mivel jobb kezes a leányzó, a másik kezét nem is igazán használja. Tiszta szerencse.*
- Ühüm. Mondjuk. De nem vészes. *Legyint mosolyogva, majd zöld szemeit Elizabethre emeli.* - Körülbelül háromnegyed órája. És te mikor jöttél? Na és csak így egyedül? Cartinát merre hagytad? *Érdeklődik barátságosan. Már majdnem Emettet is megemlítette, de még időben észbe kapott. Talán kicsit később..*

Vendég

-Azt hiszem a titka a megszokás. Nézz majd meg nyáron. Árnyéktól-árnyékig fogok menekülni a meleg elől.
*Csilingelő hangon felnevet.*
-Akkor majd te leszel az, aki mosolyogva ugyan ezeket a szavakat mondja, és meg... majd futkározok körbe-körbe és a karomat lengetve kiáltozom, hogy: Égek! Égek!
*A kéz-ügyre csak bólint. Ami nem fontos, az nem fontos.*
-Én sosem szerettem futni. Monotonnak és unalmasnak találtam, bár lehet, hogy azért, mert nekem a konditeremben, futópadon kellett tennem. Finnországban nagyon nem lehet futkározni, mert mindent végpáncél borít, főleg, amióta betiltották az utak felsózását. Édesanyánk nem kockáztatta meg, hogy egy apró sebesülés nyoma is maradjon rajtunk. Azt hiszem belebetegedett volna, ha Tina vagy én akár egy horzsolást is szerzünk. Apropó Tina. Nos, igen. Amikor én keltem... *Szándékosan nem hangsúlyozza ki, hogy nem is aludt.* -... ő még javában szundított, ezért hagytam szenderegni. Mindenképpen szeretnék majd vele beszélni a tegnapról, meg kiengesztelni valahogy. Tőled is elnézést kell kérnem, a viselkedésem elfogadhatatlan volt. Sajnálom! Tudlak valahogy kárpótolni a tegnapi elrontott hangulatodért?

Tárgy: Re: Vadászles Csüt. Dec. 09, 2010 8:12 pm

- Rendben, majd megnézem. *Mondja és ma élősszőr kúszik fel arcára az őszinte mosoly. Persze a vidámság még messze áll hangulatától, de legalább már nem tűnik annyira antiszociálisnak. Felettébb furcsa ez a viselkedés a lány felől.
Figyelmesen hallgatja iskolatársát, nem szól közbe, csak egy-egy résznél hümmög kicsit.*
- Őszintén, nem irigyellek. Bár lehet, hogy neked nem kellemetlen, de én nem szeretnék ott élni. Főleg úgy, hogy utálom a hideget. *És az teljese mértékben igaz, hogy a lány nem kedveli a telet. Noha az esőzéssel meg van szokva, hisz ugye Angliában lakik már egy ideje... de jég meg a fagy.* - Még ha mondjuk hullna a hó, akkor igen. Lehetne hó csatázni, vagy valami de így... *Mondja kelletlenül, aztán még hozzátesz valamit.*
- Hát én azért futok, jobban mondva futottam, mert még kisebb koromban atletizáltam és valamennyire hozzá voltam már szokva a mindennapi edzéshez. Most viszont teljesen ellustultam... *Aztán ugye a szőke hajú lány közli vele, az okot, ami miatt nem testvérével érkezett, mire ő csak bólint.*
- Jaj, ne hülyéskedj már! *Mondja mikor belekezdenek a kárpótlós részbe.* - Nem rontottál semmit a hangulatomon, az amúgy is elég punyadt volt. És egyébként is. Ha jól láttam, nem voltál épp olyan állapotban, hogy élvezd a társaságom. *Mondja és egy lágy mosoly suhan át kipirosodott arcán.*
- Egyébként ma már jobban vagy? Minden oké?

Vendég

-Szerintem minden attól függ, hogy ki mibe születik bele. Én például a ködöt nem bírom, Angliáról viszont úgy halottam, hogy nagyon ködös vidék. Igaz ez? Az esővel csak az az egyetlen bajom, hogy tönkreteszi a frizurámat. Ebből a szempontból nézve Finnország egy áldás. Rád fagy a hajköltemény is.
*Elvigyorodik.*
-A hó vékonyodik, de hull majd új, akkor kijövünk, és addig dobáljuk egymást, amíg valakinek el nem ered az orra vére, vagy fülön nem találja egy hógolyó. Állítólag az különösen fájdalmas, és az ember sántítani kezd tőle. Fura, nem?
*Látszik rajta, hogy messzemenően jobban van, mint tegnap. Az árnyéka sincs meg benne a sokknak, és az őrületnek, ami hatalmába kerítette. Egy erős, életvidám, könnyed lelkű lány ül Kate mellett, s csacsog, mint egy kismadár.*
-Oh, dehogyisnem leplek meg! Sőt, így, hogy nem számítasz rá, csak jobban meg fogsz lepődni. Minden egyes nap azzal a tudattal fogsz ébredni, hogy mikor csapok le rád, hogy kegyetlenül kárpótoljalak!
*Annyira hitelesen adja elő a gonosz zsenikölyköt, hogy még ő maga is elneveti a végét.*
-Régen színészkedtem már utoljára. *Magyarázza a lánynak.* -Az utóbbi időkben nem volt rá szükségem, sem lehetőségem, pedig szenvedélyesen szeretem a színházat.
*A kérdésre ingatag fejjel bólint.*
-Jól vagyok, bár lehetne sokkal jobb is. Xenophillius professzor tanácsait megfogadva megtisztítottam magam a kételyektől és a rettegéstől. Szabadabbnak érzem magam.

Tárgy: Re: Vadászles Csüt. Dec. 09, 2010 8:42 pm

- Van abban valami amit mondasz. Angliával kapcsolatban pedig jól informáltak. Ködös, esős tájék, szóval a tökéletes frizurád nem sokáig bírná. *Csipkelődik kicsit és mosolyogva libbenti meg a lány egyik szőke tincsét.*
- Na jó... akkor most már azt hiszem a havat sem várom. *Nevet fel halkan, ám végül hozzáteszi.* - Na, csak vicceltem. Ennyivel nem tudsz elijeszteni egy jó kis hógolyózástól. *Pillant határozottan a lányra, ebben a percben pont úgy néz ki, mint akit lehetetlen eltántorítani céljától. Egy biztos, Kate elég makacs személyiség.*
- Jesszusom! *Hüledezik és látványosan arrébb húzódik a gerendán.* - Esküszöm kezdek félni tőled. Mostantól minden nap lefekvés előtt védővarázslattal fogom körbevenni a szobának annak a részét ahol én vagyok. Hidd, el nem olyan fontos ez a kárpótlás. *Mondja a lánynak, majd csak megcsóválja fejét és vissza ül az eredeti helyére.*
- Hát annak ellenére, hogy már rég színészkedtél, igen jól megy neked. *Pillanat a másikra, majd csak le a földre. Ő soha sem tudott elég jól színészkedni. Már mint az életben, színházban meg sem próbálta.*
- Ezt örömmel hallom. Elég furcsa látvány volt téged olyan állapotban látni. Remélem többször nem kerül rá sor. *Hangja komoly, látszik, hogy őszintén gondolja amit mond, és nem csak udvariasságból ejti ki ezeket a szavakat. Egy kis ideig csend telepszik közéjük, melyet végül Kate rekedtes hanga tör meg.*
- Mondd csak Elizabeth. Mi van veled és Emettel? *Veszi a bátorságot a prefektu,s és kérdez rá a lényegre. Van egy olyan sanda gyanúja, hogy itt nem csupa ismerősi kapcsolaról van szó....*

Vendég

-Reméltem, hogy nem tántoríthatlak el! Egy "vérre"... *Kezével jelzi az idézőjelet.* ...menő hóháború a venatoris és a nefarius között. Máris gyorsabban száguld a vér az ereimben! Csak aztán el ne durvuljanak a dolgok, gondolok itt arra fura lányra... Samara a neve, igaz? A tekintete olyan baljóslatúan szadista volt. Nem tudom... Mindegy is.
*A színház említésére egészen lázba jön.*
-Édesanyánk megkövetelte tőlünk a művészetek alapos ismerését és művelését. A színház számomra olyan, akár a csodák palotája. Ott, ami megtörténhet, az meg is történik. Minden álom valóra válik, minden szerelem beteljesül, minden gonosz megbűnhődik. Persze az élet nem ilyen, de nem is azért jár az ember színházba, hogy a szürke hétköznapjait lássa viszont. Nem is értem az orosz realistákat. A hideg kiráz a darabjaiktól.
*Megcsóválja a fejét. Annyi depressziót, megtört sorsfonalat és tehetetlen embert még életében nem látott egy helyre zsúfolva. Nem csoda, hogy az oroszok olyan merevek és elutasítóak.*
-Igen, én sem vágyom vissza abba az állapotba, és különösen fáj, hogy Emettnek így kellett látnia...
*A kérdésre elvörösödik, majd nyel egy nagyot. Kicsit hebegve válaszol.*
-I-i-igazán fogalmam sincs. Én azt hiszem... mindketten érzünk valamit egymás iránt, de... ezt kár lenne elkiabálni, vagy egyáltalán... Tudod, ő féldémon, és mint ilyen, nehezen uralkodik az érzésein. Legalábbis ezt hámoztam ki abból az összevisszaságból, amit a legutóbb mondott. Lehet, hogy komolyan szenvedne, ha engedne az érzelmeinek. Talán eluralkodna rajta a démon, nem tudom. Fogalmam sincs hogy működik. De segíteni akarok neki, és mellette lenni, mert... *Elharapja a mondat végét, és lesüti a szemeit.* -Én csak azt szeretném, hogy ő is megtalálja a helyét és a boldogságát...

Tárgy: Re: Vadászles Csüt. Dec. 09, 2010 9:18 pm

- Hát azt én is remélem. Samara pedig... kétlem, hogy benne lenne a játékban. Az ilyesmiben nem igazán vesz részt... Tényleg elég furcsa az a lány. Olyan fagyos mint egy jégcsap, ám néha meg attól tartok, hogy menten összeesik. Volt már rá példa, hogy rosszul lett az egyik órán... *Mondja tűnődve, ám végül csak megvonja vállait.* - Mindegy, az ő dolga. Próbáltam már vele kommunikálni, de nem sokra mentem vele. *Ha tovább próbálkozott volna az értelmes beszéddel, legfeljebb annyit ért volna el vele, hogy utána bőgve szalad el, mert nem bírja azt a lekezelő hangnemet, amit a Nefariusos lány megenged magának.*
- Biztos szép élmény lehetett. Én valahogy nem tudom oda képzelni magam. Hogy is mondjam... nem az én stílusom a művészet. *Mondja és tekintetével bambán mered az egyik fa árnyékára. Kate inkább a sportot és ez ehhez hasonló, erőléti dolgokat részesíti előnyben. Mondjuk szülei próbálták rávenni valami nőiesebb hobbira is, de sajnos nem nagyon sikerült nekik. Bár, a lovagló tudása az ő érdemük...*
- Emett rendes gyerek. *Szólal meg, miután figyelmesen végig hallgatja szőke hajú lányt.* - Nekem eddig legalább is úgy tűnt. Viszont gondolom azt te is tudod, hogy a féldémonoknak mindig nehezebb sorsuk van. A családi hátterük legtöbbjüknek teljesen instabil, vagy egyáltalán nincs is családja. Barátaik pedig... azokból is elég kevés, pont azéért akik. Nem lehet könnyű így neki, de legyél türelemmel. Szerintem kedvel téged, és idővel biztosan ő is közelebb mer majd engedni magához. Csak légy kitartó. *Mosolyog lágyan a lányra és megpaskolja a hozzá közelebb lévő kezét.*
- Már elmúlt takarodó. Gyere, menjünk be... nem túl tanácsos ilyen időtájt kint tartózkodni. *Néz lopva körbe, miközben feltápászkodik. Megvárja a lányt és ha az úgy dönt, hogy vele tart együtt mennek vissza a kastélyba.*

// Köszi Beth a játékot! Very Happy

//

Vendég

-Akkor inkább nem akarom megismerni. *Húzza el a száját.* -Egy ennyire zárkózott személyt még én sem tudnék megolvasztani, azt hiszem. Meghát, nem sok közös témán lenne, az is biztos.
*Elvigyorodik, majd végighallgatja Kate véleményét és aprót bólint.*
-Igen, tudok róla néhány dolgot. Elég veszélyesnek hat, de én vállalkozó szellemű vagyok, ha erről van szó.
*Bár arca nevet, szemében látszik az elszántság. Még a halállal is szembenézne, ha szükséges lenne. Mostmár készen áll rá.*
-Kitartok, ameddig csak szükséges. Nagyon köszönöm a biztatást, azt hiszem rám fér.
*A takarodó gondolatára csak bólint, s mint egy macska körbefülel. Amikor elindulnak, a lány észreveheti, mennyire hangtalanul oson. Léptei puhák, akár egy macskának.*
-Köszönöm a beszélgetést! *Mondja még út közben, és boldogan gondol arra, hogy talán itt, ezen a különös akadémián végre igazi bajtársakra, barátokra lelhet.*

//Én is köszönöm! Nagyon kellemes volt! ^^//